Név: Varga Patricia Minerva
Születési hely, idő: Budapest, 1963.09.29.
Cím: H-1044 Budapest, Megyeri út 234. IV. 14.
Telefon: (+36) 30-209-1395
E-mail: vargaminerva@gmail.com
website: www.patriciaminerva.extra.hu
Érettségi: 1992, Eötvös József Gimnázium, Budapest
Szakiskolai bizonyítvány: 1987 Kirakatrendező és Dekoratőr Iskola
Diploma: 1995 Festőművész valamint művészeti rajz és művészettörténet szakos középiskolai tanári diploma – Magyar Képzőművészeti Főiskola Posztgraduális képzés: 1995-96 Magyar Képzőművészeti Főiskola
Munkahely:
1997. - 2004. Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest : Rajz és műalkotások elemzése szakos tanár
2013. november-2014. január Ring Szakképző Iskola, Budapest: Rajz, festés, anatómia tanár
2015.szeptember 29.-től Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskola, festészet tanár
Tanulmányutak:
1995. február-május: cserediák a Hágai Képzőművészeti Akadémián
1998. május: MÖB hollandiai ösztöndíj (Hága)
1999. május: Stichting Européer hollandiai műtermi munka (Leyden)
2000. nyár: Szováta, Erdély, Románia 1 hónapos ösztöndíj, Budapest Galéria
2002. szeptember: Felsőbánya, Partium, Románia, Királyhágómelléki Ref. Egyházkerület
2004. szeptember: Felsőbánya, Partium, Románia, Királyhágómelléki Ref. Egyházkerület
2005. július: Gyergyószárhegy, Erdély, Románia, Budapest Galéria
2o13 Bácstopolya, Szerbia, Pasztell tábor, melyet kiállítás kísért az év végén.
Tagság:
1994. Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
1999. Magyar Festők Társasága
2010. Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége
Fontosabb hazai csoportos kiállítások:
1989. Galéria 11, Budapesti Műszaki Egyetem kiállítóterme, Budapest
1993. Art-Jam 93, Gellért Hotel ( trio ), Budapest
1995. Csongrádi Városi Galéria
1998. Budapest Art Expo, Műcsarnok, Budapest
1999. "Titánia", Várszínház Galéria, Budapest
1999. "Melankólia", Magyar Festők Társasága Kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest
2000. "Máskor, máshol", Magyar Festők Társasága Kiállítása, Szeged
2000. Tóth Menyhért Díjasok, Kecskemét
2000. "Nőművészet Magyarországon 1996-2000", Ernst Múzeum, Budapest
2000. Festészet az ezredfordulón, "Dialógus", Műcsarnok, Budapest
2001. Kép-párok, BÁV Aukciósház, Budapest
2005. „Genezis”, Cifra Palota, Kecskemét
2005. Bencés Apátság Galéria, Tihany
2006. „Oltár”, Cifra Palota, Kecskemét
2007. "A fény", Volksbank Zrt.Galéria, Budapest, Istenhegyi út 40/a
2008. "Érték, művészet, mecenatúra", MagyarországiVolksbank Zrt. művészettámogatási programja, KOGART Ház, Budapest
2008."elszáll a lélek"El Kazovszkij és barátai, Janus Pannonius Múzeum, Pécs
2008. KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény tárlata, KOGART Ház, Budapest
2009. Válogatás Hoffmann István Kortárs képzőművészeti gyűjteményéből, Francia Intézet, Budapest
2009. Völgyi Miklós kortárs gyűjteményének bemutató tárlata, Hamilton AULICH ART Galéria, Budapest
2009-2014-ig több alkalommal állított ki a tavaszi Plein Art Kortárs Művészetek Fesztiválján,
valamint a szigetszentmiklósi Patak fesztiválon és minden ősszel aktív résztvevője a Festészet Napi rendezvényeknek, közülük a Te-Art kiállításainak is.
2010 Olaj, vászon, Árkád Galéria, Budapest
2014. „Kép-Tár-Ház” , Szombathelyi képtár,
2014. "Múzsám, Adria", Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum Szombathelyi Képtára
2014. „Megérint a Csend” A Magyar Képző-és Iparművészek Szövetsége Festő Szakosztályának meghívásos kiállítása a tihanyi Bencés Apátság Galériájában.
2015. „Harmónia”, MAOE kiállítása, Szentendre, Művészetimalom
2015. . Erlin Galéria, Budapest
Fontosabb hazai egyéni kiállítások:
1990. Galéria 11, BME kiállítóterme, Budapest
1992. Galéria 11, BME kiállítóterme, Budapest
1993. Bocskai Galéria, Budapest
1994. Paksi Atomerőmű kultúrcsarnoka
1996. Újpest Galéria, Budapest
1996. MKF Barcsay Terem, Budapest
1997. Fészek Művészklub Hermann-terem, Budapest
1997. Collegium Budapest, Institute for Advanced Study, Budapest
1998. Vizivárosi Galéria (trió), Budapest
1998. OTP Bank Galéria, Budapest
1999. Szinyei Szalon, Budapest
1999. Duna Galéria, Budapest
2000. Szinyei Szalon, Budapest
2000. Csongrádi Városi Galéria
2001. Vizivárosi Galéria (Zsemlye Ildikó szobrászművésszel közösen), Budapest
2002. Magyarok Háza, Budapest
2002. Szentesi Városi Galéria
2003. Ernst Múzeum Dorottya Galériája, Budapest
2003. Visual Art Atrium Hotelgaléria, Budapest
2004. Artus Színház, Budapest
2005. T-Com Galéria, T-Com székház, Budapest
2005. Erlin Klub Galéria, Budapest
2005. Kispesti Vigadó Galéria, Budapest
2005. Ferenczy Béni Terem, Pécs
2006. Művésztelepi Galéria, Szolnok
2007. Volksbank Zrt.Galéria, Budapest, Istenhegyi út 40/a (Radák Eszterrel és Soós Nórával)
2007. Közművelődés Háza (Tatabánya)
2008. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsaba
2009. Art 9 Galéria, Budapest
2010, Szinyei Szalon, Budapest
2010. Újlipótvárosi Klubgaléria, Budapest
2010. Mansfeld Péter Galéria, Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Csepel
2010. Apropódium Galéria, Budapest
2011. Boltíves galéria, Budapest
2012. Karinthy Szalon, Budapest
2013. Artus Színház, Budapest
2013. Erlin Galéria, Budapest
2013. Kulturpajta, Viszák
2014. Óbudai Kulturális Központ, Budapest
2015. Semmelweis Szalon a Semmelweis Egyetem Rektori Hivatalában, Budapest
2015. Erlin Galéria, Budapest
2016 Artus Színház, Budapest
2016. Erlin Galéria, Budapest
Külföldi csoportos kiállítások:
2002. Castello di Capestrano, Olaszország
2002. Felsőbányai Művésztelep, Partium, Románia
2004. Felsőbányai Művésztelep, Partium, Románia
Külföldi egyéni kiállítások:
1995. Koninklijke Academie van Beeldende Kunsten, Hága, Hollandia
1996. Katolische Hochschulgemeinde, Wuppertal, Németország
1996. "Kneipe" des Hochschul-Sozialwerks, Wuppertal, Németország
1999. Kunstcentrum, Hága, Hollandia, Stichting Européer szervezésében
2005. Collegium Hungaricum, Bécs, Ausztria
2006. Magyar Kulturális Intézet, Bukarest, Románia
2006. Vigadó, Kézdivásárhely, Erdély, Románia
Sajtókritikák, ismertetések, tanulmányok:
1996. 04. 13. Bergische Blätter (Wuppertal, Németország)
1996. 04. 29. Hochschul-Sozialwerk Info (Ungarische Künstlerin stellt aus in der "Kneipe") (Wuppertal, Németország)
1996. 05. 10. Westdeutsche Zeitung (Susanne Bien: Meilensteine im imaginaren Raum)
1998. 01. 15-21. The Budapest Sun (Vécsey Eszter: Pastel tales of the Black Shepherd)
1998. 09. 28. Belváros-Lipótváros (Péntek Orsolya)
1998. Keserű Katalin: Emlékezés a kortárs művészetben (Tájkép és Táj-Kép) Noran Kiadó
1999. 06. 24-30. The Budapest Sun (Vécsey Eszter: Home on the range)
1999. 06. 30. Der Neue Pester Lloyd, Die Deutschsprachige Zeitung Ungarns
2000. július, Új Művészet, (Dr. Szabadi Judit: Sárga fényben)
2002. február, Új Művészet, (Szemadám György: 10+1 év)
2003/2. A pasztell (Feledy Balázs: Pasztell-titkok)
2003/4. Duna-Part (Szakolczay Lajos: Fénykarámok)
2004/10. Hitel (Szemadám György: Benső tájak)
2005. április 9. Népszabadság (Rózsa Gyula: Egyelőre Bábel c. cikkében)
2006. szeptember: Székelyföld folyóirat (Szakolczay Lajos)
2007. február: Új Művészet (Keserü Katalin: Sosem volt világok)
2007. február: Premier Magazin ( Bretus Imre: Az örvénylő terek művésze )
2009. február21. Ferencváros (Szlaukó László (Knox):Lángoló mezők az Art 9-ben
2009. december 23 Magyar Hírlap ( OZ : Akár messziről is felismerhető tájképfestészet )
2010.február Új Művészet ( Váraljai Anna:Minerva MMIX-könyvkritika )
2011. június 18. Magyar Hírlap (Rákh Géza: A tudatos festészeten túl)
2011. július . Új Művészet (Korcsog Balázs: Bagoly - madártávlatból. Varga Patrícia Minerva festményeiről)
2013. július 06. Magyar Nemzet ( P.Szabó Ernő: Gyémántgombászók az Óvár körül )
2013./8. Hitel folyóirat ( Szakolczay Lajos: Az „értelmező” homálytól a mítoszi kiteljesedésig )
2016. április Kortárs Irodalmi és kritikai folyóirat ( Szombathy Bálint: Fény, fény, fény )
Képei megtalálhatók:
Koninklijke Academie van Beeldende Kunsten, Hága, Hollandia
"Kneipe" des Hochschul-Sozialwerks, Wuppertal, Németország
Deutsche Bank Székház, Budapest
Collegium Budapest, Institute for Advanced Study, Budapest
Akadémiai Kiadó Rt., Budapest
Matáv Rt., Budapest
Vodafone Rt., Budapest
Csongrádi Városi Galéria, Csongrád
Berlini Magyar Nagykövetség, Németország
Abujai Magyar Nagykövetség, Nigéria
Tallini Magyar Nagykövetség, Észtország
Sberbank International (korábban Volksbank International) központja, Bécs, Ausztia
KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény
Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjtemény
Akció Festészeti Képtár, Szigetszentmiklós.
Valamint magyar, holland, svájci és német magángyűjtők tulajdonában.
Díjak:
1994. Tóth Menyhért Alapítvány Díja
1998. Barcsay Alapítvány Díja
2000. Katona Kiss Ferenc és neje, Túri Júlia Alapítvány Díja
2001. MAOE Kiállítási Szakmai Díj (Kép-párok c. kiállítás)
2003. Palládium Díj, amellyel a Palládium Alapítvány „az előző év legkiemelkedőbbnek ítélt képzőművészeti teljesítményét” jutalmazta
2004. Királyhágómelléki Ref. Egyházkerület Díszoklevele
2004. A XVI. Magyar Tájak Országos Tájkép Biennálé Díja
2005. Balaton Tárlat, Balatonalmádi, Somogy megye díja
2006. A XVII. Magyar Tájak Országos Tájkép Biennálé Díja
2013. A XXXVII. Szegedi Nyári Tárlat Emberi Erőforrások Minisztériuma díja
2013.A XV. Patak fesztivál "Fény-kép" című nemzetközi meghívásos pályázaton Szigetszentmiklós Város Önkormányzatának díja
Varga Patrícia Minerva
Budapest, 2016. 10. 10.
Egyelőre Bábel „Sok derék középszert lehetne megnevezni a méltatlanul túlzsúfolt Cifrapalotából, aktualizált jó és kevésbé jó iparművészetet, engem eredetiségével egy Genezis gyanánt lángolóan nyugtalan tájait idéző pasztell ragadott meg, festője Varga Patrícia Minerva. Azaz, a vállalkozás elérte célját.” (Rózsa Gyula: Egyelőre Bábel. Népszabadság, 2005. április 9.) |
A tudatos festészeten túl - Rákh Géza |
![]() |
Végtelen, égbe nyúló mezőkön emberalakok állnak. Talán igyekeznek valamerre, talán csak elvágyódnak. A földi terek útjai, fái, kerítései a Mindenség felé emelkednek. Az emberalakok magánya kozmikussá csavarodik. Varga Patrícia Minerva pasztellképei és olajfestményei láttán – ahogy Wehner Tibor írja – „transzcendens kapcsolatok megnyílásában, metafizikus érintésekben, szakrális találkozásokban reménykedhetünk”.
|
Az „értelmező” homálytól a mítoszi kiteljesedésig- - Szakolczay Lajos
Néhány vonás nőfestőink portréjához ..... (Varga Patrícia Minerva) A mítoszképzés különös formáját ragadta meg – vitte diadalra – Varga Patrícia Minerva festészete. A körüljárható valóságos terrénum (Torockó), a táj, a föld, a dombok lankája, a horhosok száraz, napégette szikársága, a búzaföldek – okkerben tobzódik a világ – sárgája, a sötéten kavargó víz és a szállongó felhők kékje mind-mind olyan lényeges, a látomás alapjául szolgáló elem, amely révén ember és világ, fény és sötétség, tegnap és ma, történelem és hitvilág valamiképp összetartozik. |
Minerva madárlátta planétája - Korcsog Balázs |
|
![]() |
Minerva baglyának éteri pillantása mint michaeli művészet.
Varga Patrícia Minerva festészetéről
|
illetve az ő szent madarára vonatkozik, és arra utal, hogy ez az éjszakai szárnyas a sötétben,mintegy a sötéten keresztül lát, hogy a bagoly - s az általa megtestesített princípiumok:a mesterségek és művészetek, a tudomány és a bölcsesség - az éj leple alatt, a sötétségben képesek igazán kibontakozni és szárnyra kelni.
Minerva baglya szürkületkor kezdi meg röptét. - De mi is történik e félhomályban? Goethe színelméletéhez kapcsolódva Rudolf Steiner többször beszélt arról, hogy „a színek titkaiból semmit sem fogunk megérteni, ha nem értjük meg a hajnal és alkonyat, illetve a hajnali és alkonyi égbolt színének eredetét.”[1] Egyik kései előadásában ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy napkeltekor és napnyugtakor a földi sötétségből nézünk a fény felé, illetve az égboltnak a Nap általa megvilágított része felé. Pirkadatkor és alkonyatkor tehát a sötétből, mintegy a sötétségen keresztül látjuk a Nap fényét, ami ilyenkor vörösnek látszik. „Mi is történik hajnalban és szürkületkor? A Földön még sötét van, de az égbolt egy részét már, illetve még megvilágítja a Nap. Pirkadatkor és alkonyatkor tehát egyaránt a sötétségen keresztül látjuk a fényt. Márpedig a sötéten keresztül érzékelt fény - amelynek hajnalban és alkonyatkor lehetünk tanúi - vörösnek látszik. A fény, ha a sötéten át nézzük, vörös színt ölt. (…) És ha ezt a vöröset árnyalom, akkor sárgát kapok. A sárga tehát a vörösnek csupán egy árnyalata. Vagyis a vöröshöz hasonlóan a sárga is a sötéten át nézett fény, a sötétségen keresztül érzékelt napfény színe.”[2] És ez a szín, a hajnali és alkonyi napfény (a pirkadat) színe, a vörös/narancs/sárga az, amilyenben a sötétben látó éjjeli bagoly, Minerva baglya látja a világot és a dolgokat alkonyatkor, szárnyalása kezdetén.
|
Akár messziről is felismerhető tájképfestészet - Magyar Hírlap 2009. december 23. |
Valamikor az ezerkilencszázas évek vége felé, egy mocsokszürke novemberi napon – vagy február volt? – egy banképületben találkoztam először Varga Patrícia Minerva képeivel. |
Sosem volt világok -- Új Művészet - Keserü Katalin - 2007.02. 18.évf. 2.szám |
Forrong Budapesten a művészeti élet – vagy csak magára talált? Konferencia konferenciát ér szobrászatról, festészetről, figurativitásról, hagyományról, ugyanakkor a kurátori szerepről, a koncepcionáltságról (a médiaművészetről talán kevesebb szó esik): látszólag egymást kizáró művészetfelfogásokról. Mintha békés egymás mellett élésük lassan lehetségessé válna. Köszönhető ez – többek közt – az olyan értékteremtő ars poeticával működő galériák megjelenésének és kitartásának, mint amilyenek például a Volksbank Zrt 3 éve működő kiállító helyei. Elsősorban, persze, a minden körülmények között a maguk útját járó művészeknek köszönhető. Most 3 ilyen alkotó művei előtt, 3 fiatal nő mellett állunk. gy művészettörténész vagy galériás pedig mindent igyekszik látni, s – ámbár ez már inkább csak a művészettörténész dolga – igyekszik minden egyes saját utat megismerni, megérteni, értékelni a művészettörténet számára, úgy, hogy egyúttal az egésznek is valamely áttekinthető képét adja, az új jelenségekkel együtt. Azaz: ha egy jelenség valóban új, a művészettörténet addig áttekinthető képe összezavarodik, hiszen ez a történet nem egyszerűen egymás mellé tett események összessége, hanem – s ez már tudományos módszer, logika és nézőpont kérdése – a művészet toposzai, folyamatai, struktúrái stb. szerint elképzelt egység, amiben tehát minden új zavart kelt. Időről időre újra kell tehát rendezni, esetleg módszer- és nézőpontváltással átírni, hogy az új felől – és a művészettörténet felől maga az új is – értelmes legyen.A 3 alkotó együtt mindenképpen egy újabb jelenségre hívja fel a figyelmet. (Bretus Imre galériavezetőnek köszönhető a különleges összeállítás.) Természetesen nem egészen új a kortárs festészet hagyománykeresése, festészeti hagyományba épülése, és mindenképpen különböző az a 3 út, amin ők járnak. E mai festményeket szemlélve a modernista művészettörténetbe nem tűnik a melegágyuknak, mert azt annakidején nagyon egyszerűen írták meg, ráadásul egy félreértésre alapozva, ti. arra, hogy az első modernek hátat fordítottak a művészet „múltjának”, s újítókká váltak. Innen – az impresszionistáktól – már csak az újítások egymásutániságát kellett megfigyelni, leírni. A félreértés „csupán” annyi volt, hogy azok a művészek az akadémizmuson, a megmerevedett szabályokon léptek át, eszükbe sem jutott a művészet belső történetéből, világából kilépni. Gondoljunk csak Manet Velázquez-idézeteire, Van Gogh Rembrandt-parafrázisaira stb. (Mint ezek a példák mutatják, a modern művészetet sem ismerjük meg megírt történetéből.) Ezért ha Varga Patricia Minerva kavargó sárga és vörös mezőit, ciprusokra emlékeztető sötét figuráit nézzük, s Van Gogh-ra gondolunk, ne magunkat kárhoztassuk, hanem a hagyományok történetének kifelejtését az egynézőpontú művészettörténetből. S nézzük meg, mesterétől mit tanult a mai festő (sőt, azt is, kitől s mit tanult a mestere), s mit ad ő tovább! Radák Eszter új táj- és faluképeit, enteriőrjeit látva nyugodtan ejtsük ki Lesznai Anna nevét, legfeljebb meg kell toldanunk néhány „lépéssel”! Soós Nóra művei esetében nem is ilyen könnyű a helyzet: egy populáris rajzi kultúra illetve a pop art történetével hozzák kapcsolatba a róla írók. Mindebből mégsem az következik, hogy akkor hát nézzük inkább Van Gogh-ot, Lesznait vagy valamelyik popos képregény-imitációt, sőt! Hisz Van Goghot nem 100, de 120 év választja el tőlünk. De annak ellenére, hogy mit se tudott Sinka Istvánról, a Fekete bojtárról, Varga Patricia Minerva képei egyik ihletőjéről, s valószínűleg Magyarországról sem tudott sokat, arról se, hogy itt a búzamezőkön nincsenek ciprusok, a nap és a hold sem áll együtt, mégis, sokáig úgy néztük műveit, hogy mindez bennük van. Mindaddig, amíg Patricia képei meg nem jelentek. Amint Lesznai újra kiadott mesekönyveit lapozgattuk 70 év múltán is érvényesként, mígnem feltűntek Eszter nagy „meséi”, működni nem kezdett a képzelete, összeadva ingatlanhirdetéseket és hasonló hétköznapi szövegeket a környező valóságrészletekkel. Vagy, mondjuk, az amerikai pop art Lichtensteinjét bámultuk, mígnem Nóra meg nem mutatta, hogy a dolgok nem egyszerűen azok, amik – Magyarországon, sőt, egy női művésznél, s belső szemmel is nézve. Azaz: a nagymesterekre hivatkozás csak az egyik, de fontos eleme a művészet hagyományaira is épülő alkotófolyamatnak. E 3-féle művészet mindegyikének a lényegét megfogalmazták az előttem szólók, hisz Varga Patricia Minerva 89-től, elsőéves kora óta kiállít, Radák Eszter is főiskolás kora óta (94-től), csakúgy, mint Soós Nóra (2002-től). És még a közelmúlt (épp a 80-as évek) hirtelen támadt fiatal művészet-kultusza ismeretében is érdekes, hogy korai megjelenésük a művészeti életben már saját egyéni stílusuknak volt köszönhető, ami látszólag alig változott azóta, valójában azonban évről évre követhetők elmozdulásaik. Művészetük – úgymond – figuratív, amiről azt hinnénk, ábrázoló, a környező valósághoz kötött. Ami az utóbbit illeti: bizony, ritkán történik annyi gyökeres változás, olykor nagyszerű, máskor rémületes esemény, mint 1989 óta – alig másfél évtized alatt. Ám, ahogy Szűts Miklós mondta Varga Patricia Minervával kapcsolatban: „A festő nem látványt, a festő képet fest. Jó esetben sohasemvolt világot teremt.” És hármójuk közül ketten épp annak a kornak a művészetéhez (is) kötődnek, mely ezt manifesztumokban megfogalmazta: a 19. század végéhez, a múlt századfordulóhoz. Akkor tehát a képnek eleve nincs köze ahhoz, amit látunk? Nem biztos, de ahhoz mindenképpen kell legyen köze, ahogy látunk. A Hágában is tanult Varga Patricia Minerva Van Gogh szenvedélyes, kavargó színmezőit javarészt felülnézetből mutatja. Nézi Radnóti szemével, kissé talán a „maping the world” későbbi igényével, de ki is sajátítja, saját tájat hoz létre. Olyan különösen, hogy nagyívű kréta- vagy ecsetvonásai a testéből, a karja mozdulatából közvetlenül látszanak kiindulni. A felülnézet pedig lehetne távolságtartó, de ez a fizikai közelség, a határozott felső, jobboldali nézőpont, s ezért a „látvány”, a motívumok intenzív széttartása személyes képről vall, nem a látott táj és a fekvő képforma egyeztetéséből. Radák Eszter is foglalkozott korábban különböző nézetekkel, az ezekből összeálló és összeállítható képpel. Most azonban szembenézetűek, ezért síkszerűek a képei. Furcsa módon, mert azt hinnénk, a szembenézet a legtárgyilagosabb, a síkszerűség viszont absztrakció. Az is, itt is, képei mégis – ez és a legegyszerűbb nézőpont egysége miatt - meseszerűek. Aprólékos tárgyszerűség és absztrakció együttese a képzelet folytonos oda-vissza működését teszi lehetővé. Ezt a tárgyilagos síkszerűséget vetíti „vissza” a térbe Soós Nóra (átnézetben látja a világot), de úgy, hogy a térbeli dolgok saját, egymáshoz fűződő viszonyát mutatja meg, nem a néző szerinti, perspektivikusat. Azaz nem a látvány a kitüntetett, hanem a dolgok. Mondhatnánk: Röntgen (vagy a kubizmus) óta nincs ebben semmi különös, mégis, azáltal, hogy az alakokra és –ba, dolgokra és -ba engedi vetülni a másik képét (az ékszereket a kirakatot nézőkbe, akik így – nem kevés együttérzéssel - felékszereződnek), tömény, telített tereket hoz létre. Ráadásul képcímeiben meg is mondja, hogy – bizonyára nem csak fizikailag – a „kintet és bentet” mutatja meg. Szenvtelen, technorealistának mondható rajzi eljárásával a lélekábrázolás új útjait nyitja meg, nem csak az élőknek tulajdonítva belső világot. Az iménti ellentmondások azért is érdekesek, mert logikánk és a képi logika különbségét nyilvánvalóvá teszik. A három művész háromféle képi logikája újdonságokkal teli: Soós Nórának az ábrázoló geometriával rokon, fegyelmezett, mégis szövevényes térrajza, Radák Eszter ornamentalizmusa, ami színmezőit virágmustrákkal telíti, hacsak nem különlegesen figyelmesen felvitt ecsetvonásokból összeálló, egynemű színmezőt fest. Mindkét eljárása populáris vizuális kultúránk legszemélyesebb, enteriőrjeinket díszítő legsíkabb elemére, a tapétára utal mint a képszerűség forrására. (A Pattern Painting képi redukcionizmusa nélkül.) Mégis, az egymásra rakódó virág- és színmezők teret teremtenek. Varga Patricia szabályozatlanul „kitörő” ecsetvonásai, festékkaparásai, tubusból felvitt festékcsomói, az útjai (melyek Mednyánszky folyókanyarulatait juttatják eszünkbe), „tükrözései” (fekete felhők, napok és holdak az égen és lyukak a mezőkön) révén az egymásba hatoló, egymással összefüggő (égi és földi) mezők kozmikussá növelik a képbe zárt teret. Mi a köze mindennek mégis a valóságunkhoz? Az m2 TV-csatornán a pályakezdő fiatalokról szóló műsor bevezető képsora egy (elektronikusan generált) kanyargó út mentén a következő táblákat mutatja: PÉNZ SIKER BOLDOGSÁG KARRIER HATALOM. Lehet, hogy ez a valóságunk, habár az elektronikusan létrehozott képnek van a legkevesebb köze hozzá. Az a személyes vagy meseszerű vagy áttetsző kép, amit a 3 művész előállít, másik valóságokról szól. Lehet, hogy női ez a valóság (a mesélő szerep, a szenvedély, a naplószerűség), mindazonáltal nem ábrázoló, hanem – a reprezentáció módját tekintve – a megjelenítő műtípushoz köthető, mégha leltárszerűen tárgyilagos (Soós) vagy leíró jellegű is (Radák). A színek aláhúzzák állításomat: tiszta és főként alapszíneket használ Varga Patricia (sárga, piros, kevés kékkel), ezek erejét a fehérrel vagy a feketével nem is fokozza, de majdhogynem elviselhetetlenné teszi; képe egy feldúlt, zaklatott és halálos világé. Az alap- és kiegészítő színek tisztasága uralja Radák képeit, de érdekes, ahogy és amely színek egymás mellé kerülnek (például a színskála egymáshoz közeli színei /piros a lilában/, ami világító színhatást eredményez). Egy figyelmes, tudatos, ajándék-világ keletkezik így. A Soós-képek látszólagos színtelensége valójában visszafogott, szellemidéző, az egymásba bonyolódott tárgyak megkülönböztetésére szolgáló színeket jelent. A valódi, érintésekkel, áthatásokkal teli, szövevényes, ám nem látható világot tudja általuk megjeleníteni. A megjelenítés pedig annyit tesz, hogy valami, ami nem látható vagy nincs, egyszercsak lesz. Mindegyikük valódi, vérbeli festő tehát, köszönet talán mestereiknek is (Gerzson, Keserü, Molnár, Klimó).S ha már a mestereket említjük, a tájképről is essék szó. Az ő révükön vált ugyanis a magyar festészetben a kép képtájjá, a felfeszített vászon vagy a papír a művészi akció (a megjelenítés) szabad terepévé. Amit a mestereiktől tanulhattak, azt e 3 művész a személyes, a külső-belső és az áttetsző kép kialakítása érdekében fejlesztette tovább, talán folytatva a 19. századi (romantikus) hagyományt, miszerint a tájkép a lélek tájait jeleníti meg. A mégoly kevéssé tájképszerű művek is, mint Soós Nóra egyes munkái, ebben az értelemben tájképek. Napjainktól ennyire a messze múltba jutva már csak egy tényre hívom fel a figyelmüket: a képek lüktetnek, élnek, akár a téri áthatások, akár a pulzáló színmezők, akár az ecsetvonások révén. Ez az élet az, amit ők teremtettek, saját (összetett) módszereikkel, s ezzel válnak műveik a művészettörténet részévé: régi művekkel társalogni képes alanyaivá a művészettörténet élő, lélegző birodalmának. Mondhatjuk: az bizonyosan létezik, amit itt ők hárman látnak. |
![]() |
Szkok Iván: Minerva / első változat / - 2015 110x160cm, akril, tempera, kréta |
![]() |
Szkok Iván: Minerva - 2015 110x160cm, akril, tempera, kréta |
Szombati Bálint megnyitó beszéde - Erlin Klub Galéria, Budapest, 2015. november 11. |
Szabó Lőrinc fénymágiáját idézi meg ennek a kiállításnak a címe, amelyről Ignotus azt állapította meg, hogy nem arról a fényről van szó, amely világosság s „amely színt és kontúrt ad a dolgoknak, amely besugározza a tárgyakat, összemossa és szétválasztja őket”, hanem a fény ez esetben maga a téma, a költő témája.
Szombati Bálint |
Faludy Judit megnyitó beszéde a XV. Plein Art - Kortárs Művészet Fesztiválján 2013 június 2 -án |
Tisztelt Közönség, kedves Patrícia,
Faludy Judit |
P.Szabó Ernő megnyitó beszéde az Erlin Galériában 2013.július 3-án |
Tisztelt Közönség, Hölgyeim és uraim!
Vállalod-e a végtelent? – ez a kérdés olvasható Varga Patrícia Minerva néhány évvel ezelőtt megjelent könyvének címoldalán, és azután a könyvben több helyen is. A kérdés Carl Gustav Jungtól származik, akit a XX. századi tudomány egyik nagy alakjaként, a lélek, a kollektív tudattalan, a mítikus archetípusok kutatójaként, felfedezőjeként, kiváló pszichoterapeutaként tisztelünk. Kevesen tudják, hogy Carl Gustav Jung művészként sem akármilyen volt, legalábbis fiatal korában, amikor Vörös könyv című munkáját megalkotta. Álmok, víziók, gyötrő látomások gyűjteménye ez a kötet, amelynek lapjain tizenhat éven keresztül dolgozott, hogy saját személyes kozmológiáját megrajzolja. Évtizedeken át csak a család, a beavatottak szűk köre férhetett hozzá ehhez a munkához, amelynek fontosságáról mi sem beszélhet jobban, mint az, amit maga a tudós mondott róla: „Minden művem, minden kreatív tevékenységem ezekből a fantáziálásokból, ezekből a kezdeti álmokból származik.” Álmok és látomások, konkrét, akár a térképen is megtalálható inspiráló motívumok és a felismerhetetlenségig absztrahált részletek, elmerülés a múltnak kútjában és jelen idejűség, személyes univerzum és mindenki számára megragadható esztétikai élmény – Varga Patrícia Minerva, úgy tűnik, minden művével a könyvében feltett kérdésre válaszol: nem egyszerűen vállalja a végtelent, de minden ecsetvonásával annak megragadására törekszik. Tájképfestő, olvastam róla többször is, és feltettem magamnak a kérdést, nevezhetjük-e tájképfestőnek Van Goghot, akit nyilván gyakran és szívesen tanulmányozott hollandiai ösztöndíjasként annak idején, vagy mondhatjuk-e tájképfestőnek Emil Noldét, aki egyébként valóban festett tájakat is, de akinél a táj részletei abszolút alárendelődnek a festői víziónak, a színek költészetének? És mondhetjuk-e arcképfestőnek Javlenszkijt, akinek a vásznain kétségtelenül megjelentek arcok, s még azokon a művein is felsejlenek az arc egyes részei, amelyeken egyébként az orr függőlegese és a szemöldök horizontálisa már a kereszt, a krisztusi szenvedéstörténet jelképévé válik? Ha valakinél, Varga Patrícia Minervánál óvakodnunk kell a kategorizálástól. Kétségtelenül nagy jelentősége van művészetében a tájélménynek, Ahogyan saját maga fogalmaz, képeinek tere két évtized óta legtöbbször valós tájemlék. A 90-es évek eleji képei nem kevésbé drámaiak a mostaniaknál, de azok belső térben játszódtak, lépcsők, folyosók útvesztőiben, nagy termek mélyén. Ekkor egy évtizedig statiszta volt a Madách Színházban, ahol hatalmas díszletek között töltötte napjait. Későbbi tájemlékei között különleges jelentőasége van a Torockó környéki vidéknek, a Tordai hasadéknak, a Hvar szigeten felfedezett motívumoknak, s ahogyan a mostani kiállítás művei utalnak rá, annak a tihanyi kistájnak, ahol nyaranta sok időt tölt el. Óvárnak nevezik ezt a részt, arról a gyűrű alakú kora-vaskori földsáncról, amely egykor földvár lehetett, amelyet az avarok is használhattak. Ez a mozzanat azonban a történelem mélységes mélye felé is vezetheti a művek nézőjét, a mítoszok világába, amelyek ugyanolyan erős hatást gyakoroltak a festőre, mint néhány irodalmi élménye. A ’90-es évek végén elolvasta például Sinka Istvántól a Fekete bojtár vallomásait, ami annyira megrendítette, hogy egy évtizeden át belőle töltekezett. Így született meg A Fekete Bojtár számkivetettsége című sorozata. Pár éve pedig Móra Ferenc regényének a rendszerváltás után megjelent cenzúrázatlan változatnak hátborzongató, gyönyörű drámáját kellett kifestenie magából Ének a búzamezőkről című sorozatában. Ha tájképeket fest, akkor azokat, ahogyan Vadarany című munkáiról szólva mondja, benső tájképeknek nevezhetjük. „Néha mitikus tájak ezek, máskor valós táj-emlékek. Gyakran van két nap az égen. A szereplők, a figurák: lelkek, ők valahová vonulnak, vagy sejtelmesen állnak és néznek valamit. A képek elemei: néhol misztikus kövek, melyek hol elszórtan, hol körben állnak (a kövek egy idő múlva elkezdtek belülről izzani, némelyik fényből van: fénykövek ezek, és felbukkantak a körök is a táj részeként, anyaguk fény vagy víz, és néha valósnak tetsző képi elemekre is ráismerhetünk: karámok, utak, folyók, tengerek, de fényből és tűzből is lehetnek, ők a táj sebei is.” Ezek a motívumok, a bennük megfogalmazódó drámai cselekmények jelennek meg a kiállítás képein is, ahogyan színhasználata, ecsetkezelése, felületképzése is a folyamatosságot jelzi az utóübbi két évben készült alkotásokban. A mostani sorozata előzménye az Avargyűrű, Aranykor című kép, amelyet műteremben festett az ősi Óvár ihletésében. A képen látható kőoszlopok valamilyen ősi kelta atmoszférát sejtetnek, éppúgy, mint a tájban vonuló misztikus alakok - legalábbis ezt érezte a művész, amikor festette őket. Ez a kép tekinthető a mostani sorozat felmenőjének, bár akkor (2006) még más témák uralták képeit: a Kövek -körök és a Fénykövek. Újabb lépést jelentett az immár a kiállításon is látható nagyméretű munka, a Gyűrt sárga táj, az égi mellig ér, amely 2008- ban született. 2012-ben született a Fénykövek, és az Óvár-Vaskor-Vadarany című sorozat első alkotása, míg a sorozat másik három darabja, akárcsak a Gyámántgombászók 2013-ból származik. Az új sorozat helyszínén a „fent és lent" került előtérbe: az úgynevezett Avargyűrűről a különös tihanyi tájra letekintés: egy ponton, ha állunk, látjuk körben a Félszigetet, kívül körbevéve a nagy vízzel, és belül két víztükörrel, a Belső tóval, és a félig elmocsarasodott Külső tóval. Felbukkannak a sziklatömbök, amelyek megjelentek a korábbi néhány benső „vadarany” tájképen is. E monumentális sziklák kapcsán olykor Stonehenge monolit tömbejeit emlegették, ahol eddig még nem járt a festő, ezeket a motívumokat a torockói, az Adriai Hvar-szigeteki festőtáborozásnak köszönheti. Így érhető tetten sziklás képein a valós és a megelőlegezett tájemlék. Néhol misztikus kövek bukkannak fel a képeken, amelyek hol elszórtan, hol körben állnak, némelyik anyaga fény (fénykövek), aztán kirajzolódnak körök is a táj részeiként, anyaguk fény vagy víz, és láthatunk valósnak tetsző karámokat, utakat, folyókat, tengereket, de anyaguk gyakran fényből, tűzből van, és ráismerhetünk a táj sebeire is. A misztikus kövek, körök, tájmotívumok, a domboldalon végighúzódó parcellákat vagy éppen kozmikus járművek leszállópályáit jelképező vörös csíkok között pedig itt-ott sötét foltocskák, magányos vagy sorba, csoportokba rendeződő figurák, a létezés titkainak, e titkok megfejtése utáni vágynak a jelképei. S persze jelképei azoknak a titkoknak is, amelyek a kép születésére vonatkoznak. Mert végső soron titkokat rejt a kép, a festés, a kép megszületének mechanizmusa maga a festő számára is. Hiszen, Varga Patrícia Minerva nem tervezi meg a képeit, spontánul fest, a művészet és a létezés titkai éppen alkotás közben világosodnak meg a számára. Ha már a könyvvel, s a benne szereplő Jung-idézettel kezdtem, hadd fejezzem is be azzal, mégpedig Szűcs Miklós festőművész frappáns 2005-ös megnyitójának a részletével: „Varga Patrícia Minerva nekiáll és egyszerűen fellapátolja a vászonra az egészet. Nincs fontolgatás, toporgás és tátovázás. Festés van. És süvítenek a narancssárgázk, kékek és feketék, fölkerülnek a fekete felhők és mindkét nap az égre, izzik a szántás, lüktetnek a dombok. És kész. És amikor jó, akkor bizony nagyon jó.” |
|
Mítoszi tájképek - (Varga Patrícia Minerva kiállítása a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben) |
A magyar képzőművészek fiatal nemzedékében nincs még egy olyan alkotó, akit annyira érdekelne-foglalkoztatna a mítosz, és az abból eredő lélekállapot szerinti történés, mint Varga Patrícia Minervát. Ebben a, gyakran a nemzeti karaktert is magában foglaló fényes sötétségben talált forrongó lelke számára megnyugvást? Vagy éppen a kulturális és művelődéstörténeti értékek közötti barangolás ajzotta föl képzeletét, hogy szín és formaélménnyé oldja rettenetét s fájdalmas örömét? Szakolczay Lajos |
Keserű Katalin: Sosem volt világok -Volksbank galéria, 2006 - Radák Eszter, Soós Nóra és Varga Patricia Minerva kiallítása |
Forrong Budapesten a művészeti élet - vagy csak magára talált? Konferencia konferenciát ér szobrászatról, festészetről, figurativitásról, hagyományról, ugyanakkor a kurátori szerepről, a koncepcionáltságról (a médiaművészetről talán kevesebb szó esik): látszólag egymást kizáró művészetfelfogásokról. Mintha békés egymás mellett élésűk lassan lehetségessé válna. Köszönhető ez - többek közt - az olyan értékteremtő ars poeticával működő galériák megjelenésének és kitartásának, mint amilyenek például a Volksbank Zrt 3 éve működő kiállító helyei. Elsősorban, persze, a minden körűlmények között a maguk útját járó művészeknek köszönhető. Most 3 ilyen alkotó művei előtt, 3 fiatal nő mellett állunk. Keserű Katalin |
Szüts Miklós megnyitó beszéde a Kispesti Vigadó Galériában,2005.10.13.án - Két festő. Nagyjából egykorúak. |
Azt hiszem ezzel a kijelentéssel el is fogyott az összes hasonlóság az itt kiállító két művész: Varga Patrícia Minerva és Nádor Tibor kőzőtt.
Budapest, 2005. október 12 |
Szüts Miklós köszöntője a Palladium Díjátadó űnnepségen: ... Mit fest egy festo? |
A Magyar értelmezo kéziszótár szerint a mu/alkotás: fonév, Muvészi alkotás. és most figyelmezzetek: (utána kis hullámos kötojel:) ~anya fn áll (azaz állattan): Berendezés, amely alá a géppel keltetett csibék bebújhatnak melegedni.
( Szüts Miklós, 2004) |
LÓSKA LAJOS, Vizivárosi Galéria, 2001 |
"...A Vízivárosban bemutatkozó egyik muvész, Varga Patrícia Minerva. A festo repertoárjából a tárlaton kétféle felfogásban készűlt, pontosabban installált munkákkal találkozunk: egyrészt klasszikus, vakkeretre feszített vásznakra olajfestékkel festett képekkel, illetve elegánsan bekeretezett, fixált pasztellkompozíciókkal. Az anyag másik része a teret kihasználó, szervezo képinstallációkból áll, olyan képekbol, melyek hosszú csíkban felfutnak a mennyezetig vagy a fallal egyűtt derékszögben elfordulnak. (LÓSKA LAJOS, Vizivárosi Galéria, 2001) |
|